Virágszál

Hát ez a film valami tünemény. El nem bírtam képzelni, miről szólhat az E.T.: A földönkívüli, de örülök, hogy megnéztem. Rá nem jöttem volna, miért repülnek úgy benne a biciklivel, mint az egyik filmgyártó logójában, gondolom poénból. Valahogy eddigi huszonhárom évem alatt kimaradt, de immár pótoltam a lemaradásom. Sajnálom, hogy ez a film nem 15-18 éve ért utol... *sóhaj*

615 - A 12 éves Pakalt Palenque trónjára emelik.

Fene egye meg, hogy mindig kivilágosodik nekem. A szemem sarkában feltűnik valami kék. De ott nem kéne kéknek lennie, fekete kellene legyen... Odanézek: persze, hisz már hajnali 5 van.

Két napja, mikor a Királyok csatáját befejeztem, akkor is 7-ig fenn voltam... Mert már csak 200 oldal, már csak 150, már csak 100..., 80, 50, 40, 30..., 20, 10, 5, 3, itt egy pillanatra a vihar miatt megszakítottam az olvasást, és csodálkoztam, hogy mi ez már, tudniillik kérem, hogy reggel villámlik, mert hogy este, vagy délután, vagy éjjel, az oké, de reggel, ki hallott már ilyet...? szóval maradt még 2... 1, hű, elolvastam, nem is igaz, zzzzzzzzzz... 

Ember... a NEM melyik részét nem érted?

...a halakat. Adams bácsi, most komolyan má'. Mi a fene történt a delfinekkel? Eltűntek. És? Mikor? Azt legalább megtudtuk mikor. De miért? Hová? Hogyan? 200 oldal és egy félmondat se erről? Nemá.

Ezúton szeretném megköszönni a spanyol labdarúgó válogatottnak, hogy amióta focit nézek, és nekik szurkolok, azóta minden szembejövő EB-t és VB-t megnyertek. Mikor négy évvel ezelőtt, az akkori EB második csoportkörében elkezdtem nekik szurkolni, megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy zsinórban három ilyen tornát nyernek majd. Köszönöm! Gratulálok!

Campeones, campeones, campeoooones, e-o-eeeee!

18:03-kor megnéztem a fszek katalógusában, nincs-e benn valahol a Királyok csatája. Nos, Újpesten éppen benn volt. Lementem, de a polcon nem leltem. Könyvtáros néni kérdi, biztosan benn van-e. Mondom, mikor 10 perce néztem, még benn volt. Akkor ott lesz az. Meg is találta valahol, a frissen visszahozott könyvek között. 18:31-kor már itthon is volt.

Na most "gyötör" a bőség zavara:
Isaac Asimov teljes Alapítvány-Birodalom-Robot univerzuma I. kötet,
Pullman: A borostyán látcső
és Martin: Királyok csatája... És van rájuk egy hónapom. Jó lesz, én tudom.

Na de én még ennyi gyereket nem láttam. Szombaton sokkal nyugisabb hely volt a könyvtár.

Rossz napok járnak rám mostanság. Örülnöm kéne, hogy vége a vizsgaidőszaknak, de nem tudok. Folyamatosan fáj a fejem. Fáradt vagyok mint a dög. Napi 12-14 órát alszom. Igen, tudom, hogy ez túl sok. Ébren lenni viszont nincs kedvem. Nincs is benne semmi köszönet, ha mégis ébren vagyok. Mindent elszúrok sorozatban. Közzéteszek egy hírt a Facebook oldalamon, persze véletlenül hibásan, és azonnal belekötnek. Bezzeg mikor egy hiba másfél éven át virít máshol, arról a kutya nem szólna. Szóval elrontok egy apróságot (ami kb. még csak nem is lényeges) és rögtön tudatlansággal vádolnak. Ennyit a honlapfejlesztésért lelkesedésemről. Volt, nincs. Kösz szépen. Anyám is folyton nyaggat, hogy mikor dolgozom már fel, amit küldött. Hát, minél többször nyaggat vele, annál később. Elvárásai bezzeg mindenkinek vannak. Kezd rohadt uncsi lenni. Olvasni próbálok, hogy kicsit jobban érezzem magam, de egyszerűen fáj mindenem, már lépten-nyomon recseg-ropog a hátam, leszakadnak a vállaim, beállt a nyakam, képtelen vagyok olyan helyzetbe helyezkedni, hogy a könyvet érje a fény, mégse fájjon mindenem 10 percen belül istentelenül. Mikor ma eluntam az olvasást, felmentem msn-re, pontosabban ebuddy-ra, mert az msn nem tudta magát feltelepíteni, mivel tele a C:-m, a franc se tudja mivel, letakarítani sem tudom... Újra kell telepítenem a gépet, de az is mennyi meló, tejóég... Szóval felmegyek msn-re, rámír egy államvizsgázó barátom. Megkérdi mi van, elmondom neki a fentieket. Jó, de mi bajom. Ez nem elég? Jó akkor kotródik. Ne kotródjál, veled mi van? Semmi, csak ideges. (Államvizsga előtt mondjuk én is az lennék, de ha így folytatom, az még jó ideig nem esedékes...). Persze ezután rövid úton eljutottunk oda, hogy én vagyok az idegbeteg. Merthogy én "baszogatom". Persze. Az nem baj, hogy kb. nulla az agykapacitásom, és egyszavakban kommunikál. Bezzeg mikor én mondom neki, hogy nem vagyok százas, akkor nem, nekem nincs igazam... Viszont mikor jól esne egy emberi szó, akkor idegbeteg vagyok. És érted, ő írt rám! Mi a francot csináljak már? Aludni képtelen vagyok többet, a honlapfejlesztésnek a gondolatára is elfog a mélységes undor és reményvesztettség érzése, olvasni nem tudok mert fizikailag fáj tartani magam, és nagyjából semmi egyébhez sincs kedvem... Mindegy, mivel ezt is valószínűleg nem olvassa senki, csak te, aki szerint idegbeteg vagyok: húzzál tanulni, szerdán államvizsga!

Eseménydús volt a mai nap, Edinával, Újbudán, a Kosztolányi - Móricz - Allée háromszögben eltöltve. A Feneketlen tó partján üldögélve, udvarló galambokat hessegetve, hangyákkal hadakozva, felhőket nézegetve. Jó volt hallgatni a történeteit Ozora Fesztiválról, Gáborról, könyveses emlékekről, TÓKról. Remélem én sem untattam őt nagyon. 

• •

Amúgy meg, ma volna egy éves évfordulónk, ha lenne, Vendellel. Szóba is került valahogy az ember, de már nem tudom mivel kapcsolatban. Nem tudom, hogyan kéne éreznem e téren. Nincs semmi különösebb érzésem a dátummal kapcsolatban.

Annyira ostoba vagyok, hogy az mérhetetlen.

Hogy lehet 1 ponttal megbukni egy vizsgán? Így:

Cserjés tanárnő otthagyott 20-30 percre (kétszer is) egy tök üres teremben, félig behajtott ajtóval. A feladatom egyetlen pontocska összekaparása lett volna. A teremben nem volt kamera. Nem volt ott egy áldott lélek se. A folyosón se mászkált kb. senki. Ott volt mellettem az elméleti kérdéssorra kidolgozott 15 oldalas jegyzetem a táskámban. Karnyújtásnyira. A másik oldalon egy másik diák megfelelt dolgozata. Nyolcszor megnézhettem volna a helyes választ. És mit csináltam? Semmit. Megbuktam mint egy hülye.

Hogy lehetek ennyire ostoba, hogy még akkor sem puskázok, amikor egy teljes évnyi csúszás múlik rajta? Amikor semmi rizikó sem volt a dologban és egyetlen árva pontocska kellett a ketteshez. akik puskáztak, azok könnyedén átmentek. 

Sajnos én az ilyen szintű lazasághoz kevés vagyok. Ebből is látszik, hogy az úgy nevezett Élet és én nem leszünk valami jóban, és ezt csak én fogom megszívni. De azt legalább sokszor.

Kezd rajtam kiütközni valamiféle paranoia, vagy üldözési mánia, vagy valami ilyesmi.

Miért pont tőlem kell anyagokat kérni? Jó, tegyük fel, hogy ezt még felajánlottam. Itt ismét adódik a kérdés, hogy miért? Mert vaj szívem van, azért. Ezt legalább tudom.

Miért kell nekem anyagokat küldeni? Nem kértem. Egyáltalán nem. Méghozzá puskát... Telefonra... Mintha élnék ilyesmivel... Pfff.

Van még pár miértem.

Miért kell Vendelnek az utolsó pillanatban átjelentkeznie pont erre a valszám vizsgára? Miért van az, hogy mikor 16-án megnéztem, hogy melyiken van fenn, hogy én biztosan a másikra menjek, akkor még jó volt neki a hétfői időpont, utána viszont rohadt fontos volt neki átváltani a másik vizsgára?

Miért nem mehetek be "nyugodtan" megírni egy vizsgát? Már amennyire egy vizsgán nyugodt lehet az emberlánya.
Miért nem elég, hogy a szakirányesten is látnom kell?
Miért kell még a vizsga előtt (és valószínűleg sajnos utána is) találkoznom vele és magamra erőltetni a mosoly és eljátszani, hogy minden milyen csodálatos és milyen szerencsés vagyok én, hogy ismét láthatom a fejét?
Miért kell folyton belé botlanom?
Miért nem tudok láthatatlanná válni a számára végre?

Miért idegesít ilyen rohadtul?

Az Öntödei múzeum jó volt.

Az, hogy az Könyvtárban, csak akkor hosszabítják Múzeum Éjszakájás kedvezménnyel az olvasójegyet, ha ott vettük a karszalagot, és mi nem ott vettük, nem volt jó.

A raktárlátogatás szokás szerint, jó volt.

Az, hogy a Tabán Helytörténeti Kiállítás és Dokumentációs Központ zárva volt és így nem tudtuk megnézni a fotókiállítás, nem volt jó.

A séta a Várból a Vörösmarty térre jó volt.

A bűz az Erzsébet híd alatt nem volt jó.

A Földalatti múzeumban a retro plakát kiállítás jó volt.

A tömeg a kisföldalattin nagyon nem volt jó.

A Ló - Nemzeti lókiállítás nagyjából jó volt.

Az, hogy alig pár szó esik ÜGETŐről, míg a galopp külön szobát kapott, nem volt jó.

Látni Imperiál csontvázát jó volt. 
Látni az állapotát (homlokán betört koponya, letört az orra) nem volt jó.

Látni, hogy Kincsem és Imperiál csontváza is hasonlít a pályán lévő szobrukra, jó volt.

Az, hogy egy látogató Imi prágai győzelmére azt mondta: "Ez csak egy sima lóverseny...", nem volt jó.

Felvilágosítani ugyanezt a látogatót, hogy az ott látható versenyt az emitt látható koponya gazdája, bizonyos Imi nyerte, aki különben a hozzánk közelebb álló csontváz gazdájának, Imperiálnak az apja is egyben, és látni az elképedését, jó volt.

Kitömött lovat látni a hátsó teremben, nem volt jó.
Megállapítani, hogy ez a ló egy 1-es végű évben született és telivér, jó volt.
Később meglátni a névtábláját, és rájönni, milyen fiatal is volt Direktíva, nem volt jó.

Az idő, így éjfél után egyre inkább jó volt.

A felismerés, hogy a buszra nem férünk fel, nem volt jó.

Az ötlet, hogy sétáljunk le a Dózsa György út - Lehet utca sarokra, jó volt.

A tömeg, amivel a 914-es busz érkezett, nem volt jó.

Az ötletem, hogy várjunk meg egy 914A-t, hátha azon kevesebben lesznek, akkor még úgy tűnt, jó volt.

Az, hogy a megérkező 914A végül egy csak első ajtón felszállós busz volt, nagyon nem volt jó.

Taxit hívni, és ülve, kényelmesen, gyorsan megtenni az utat hazáig, jó volt.

Összességében a Múzeumok jók voltak, a közlekedés pedig nem volt jó.

Mit mondjak, letaglózó érzés utólag megtudni azt, hogy egyik évben majdnem nem mehettem el Erdei Iskolába. Merthogy a család nem állt úgy anyagilag. Anyám nem akart erről szólni, hogy ne szomorítson el. Ez tök jó, de erről talán nem kellett volna nekem is tudni?

Minden Erdei Iskolát úgy vártam, mint a Karácsonyt, minimum. Annyit tudtam meg, mivel ezután már különösebben nem firtattam, hogy valamelyik felső tagozatos évről lehetett szó, mert Klári néni akadt ki rajta. 

Komolyan rosszabb, ha a gyerek felkészül egy esetleges csalódásra, ami nem biztos, hogy bekövetkezik, mintha az utolsó pillanatban közlik vele, hogy hiába várta egész évben az Erdei Iskolát, idén itthon marad, amíg a többiek világot látlak, játszanak, kirándulnak, mutatnak? Ezek szerint biztos.

Mivel minden Erdei Iskolában ott voltam végül (Klári néni valami alapítványt ajánlott, akik besegítettek a költségbe), ezért nem értem, mi értelme volt így utólag megtudnom?

Most örülnöm kéne, vagy mi? Vagy talán akkor nem fáj?

Igenis rosszul esik, hogy ilyenek kiderülnek. Akkor most vagy készítsen fel előre ha ilyesmi van, vagy hallgasson róla örökre...!

Hangulat a matektanuláshoz megvan...

Tudtam én, hogy a laborban írás egy jel.
A kedvenc tollam kifogyása egy jel.

Jele egy új korszak eljövetelének.
A szakirányos korszakénak.

Három a magyar igazság. Tehát harmadik tárgyfelvétel (ami igazából második), harmadik vizsgaalkalmamom, 3000 Ft-ért, a félév harmadik szigorlatán mentem át.

Statisztika:

27 fő (19 nappalis, 8 estis)

1 nem jelent meg
6 nem ugrott be

(20 fő írt)
5 megbukott
10 kettes
3 hármas
2 négyes
0 ötös 

22 évvel ezelőtt, 1990. VI. 5-én a svédországi Laholmban megszületett egy kancacsikó, aki a keresztségben a Clippets Akela nevet kapta, mivel a Clippets-ek első évjáratába tartozott.

1992. júniusában megérkezett Magyarországra.

1995. április 13-án egészséges méncsikónak adott életet Philip Lobell után. Ő volt Butterfly.

1997-ben visszatér a Kerepesi útra és négy évet versenyez. 

2000. augusztus 9-én megnyeri az utolsó versenyét.

2001. január 6-án futja utolsó versenyét.

2001. május 13-án megszületik Holly Akela.

2001. nyarán Csutka tüntetve szeretne kint lenni velük, ugyanis az istállóból pont rájuk lát a karámban.

2004. április 3-án először életemben, megpillantom "Csutka mamáját." Bár előtte képet sem láttam róla, Móni leírása alapján pontosan tudtam, hogy csakis ő lehet az. A pálya közepéről igyekezett befelé, vacsorára. Mint megtudtam, mindennapos dolog, hogy a pálya közepén legelésznek, majd visszabaktatnak az istállóba. Ezért másnap ismét kimentem!

2004. április 4-én meg is érinthettem, de túlzásba azért nem vittük a barátkozást.

2004. május 31-én vele és Koncsik ménes többi tagjával búcsúztatom a pályát. Ezen a napon tiszteletemet teszem Copiadnál is a szomszédos Tattersallban.

2004. szeptemberében, immár a Kincsem Parkban, elvágta a lábát a karámban, ami elfertőződött, bedagadt és későbbi életében nagyjából úgy festett, mint egy oszlop.

2005. VI. 16-án az egyhetes kancacsikójával látom viszont. Elsőszülöttje a Kincsem Park túlsó végében, egy másik istállóban, mit sem tudva anyjáról. Épp tőle jöttünk. A kiscsikó apja Copiad, Koncsik nagy reményekkel beszél róla. Jó volt ott ülni a fűben, és látni Mamót legelészni, miközben tudom, hogy a fia ismét itt van nem messze tőle.

2005 őszén láttam utoljára. Én megörültem neki, ős úgy tűnt, ő pedig megörült nekem. Mikor elváltunk, nem gondoltam volna, hogy ez volt az utolsó. A Kincsem Parkban valahányszor megláttam, odasiettem hozzá, ő pedig odalépett és én megdögönyözhettem. És ő tűrte.

2011. VI. 5-én megkérdeztem a régi-új tulajdonosát, hogy Mamó él-e még. Választ nem kaptam.

2012. VI. 5., délután. Egy lány Újpesten ül az asztalnál, és azon mereng, mi lehet Mamóval. Egy biztos: Mamó ma (lenne) 22 éves.

Boldog születésnapot, Clippets Akela!