Mit mondjak, letaglózó érzés utólag megtudni azt, hogy egyik évben majdnem nem mehettem el Erdei Iskolába. Merthogy a család nem állt úgy anyagilag. Anyám nem akart erről szólni, hogy ne szomorítson el. Ez tök jó, de erről talán nem kellett volna nekem is tudni?
Minden Erdei Iskolát úgy vártam, mint a Karácsonyt, minimum. Annyit tudtam meg, mivel ezután már különösebben nem firtattam, hogy valamelyik felső tagozatos évről lehetett szó, mert Klári néni akadt ki rajta.
Komolyan rosszabb, ha a gyerek felkészül egy esetleges csalódásra, ami nem biztos, hogy bekövetkezik, mintha az utolsó pillanatban közlik vele, hogy hiába várta egész évben az Erdei Iskolát, idén itthon marad, amíg a többiek világot látlak, játszanak, kirándulnak, mutatnak? Ezek szerint biztos.
Mivel minden Erdei Iskolában ott voltam végül (Klári néni valami alapítványt ajánlott, akik besegítettek a költségbe), ezért nem értem, mi értelme volt így utólag megtudnom?
Most örülnöm kéne, vagy mi? Vagy talán akkor nem fáj?
Igenis rosszul esik, hogy ilyenek kiderülnek. Akkor most vagy készítsen fel előre ha ilyesmi van, vagy hallgasson róla örökre...!
Hangulat a matektanuláshoz megvan...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.