Harmadikán reggel már hét óra húsz perckor felébredtem, noha az ébresztőm csak háromnegyed nyolcra volt beállítva. Nem is tudtam visszaaludni már. Megettem reggelire a másik pudingos sütit, amit Vendó anyukája hozott hajnalban (az elsőt még akkor, mikor meghozta), összekaptam magamat, majd nem sokra rá lebattyogtunk a buszállomáshoz. Kicsit fancsali képet vághattam, mert Vendó meg is jegyezte, ne vágjak már ilyen fejeket, még a végén azt hiszik, nem szeretem Baját. Pedig szerintem csak izgultam. Az este miatt.
A féltízessel jöttem, kettőre értem haza. Rögtön felhívtam anyut, és megállapodtunk, hogy a munkahelyről megyünk majd a Stadionhoz. Felmarkoltam a jegyeket és elraktam a Vasasos sapkát. Már a bejárati ajtónál álltam, mikor visszafordultam és a rejtekhelyéről előhalásztam és egy FCBotigás szatyorban a táskámba csúsztattam a gránátvörös-kék mezemet. Arra gondoltam, hogy azon pár óra alatt, ami a meccsig hátra van, majd kitalálom, felvegyem-e vagy sem. Magamhoz ragadtam a farmerkabátom is, biztos ami biztos.
A PoHu-ba négyre értem be, majd megettem a pogimat amit a kedvenc pékségemben vettem. Felvettem a mezem, talán csak hogy szokjam. Indulás előtt az egyik kolléga meg is jegyezte: "Már át is vedlettél?". Hát, át. Nem szerettem volna, ha megvernek a meccsen, ezért küldtem egy sms-t Ádámnak, akinek köszönhetően végülis Vasas-drukker lettem, hogy szerinte nem gáz-e Barça-mezben menni. "Nem gáz, bajnokin is szoktak abban lenni. :-D" Na igen, valóban.
Nagyjából öt órakor Anyu már tűkön ült, így elindultunk a harmincas buszhoz. Elsétáltunk a Stadionig, és találtunk egy kaput, de az zárva volt és mivel ekkor még csak hat órára járt az idő, a kezdőrúgás pedig 20:15-kor volt esedékes, sétára indultunk. Megnéztük a Récsei centert (aminek eddig csak a nevét hallottam), majd kisétáltunk a Thököly-Stefánia sarokig. Meglehetősen sok Roma-mezes szurkolót láttam, és náluk sajnos jóval kevesebb Vasas-mezest. Voltak persze egyéb mezek, például Italia, Bayern München, Schalke 04. No meg én is... Kicsit még időztünk a Stefánián, majd visszaindultunk, hogy hétre már a szektorunkban lehessünk. A jegyen az szerepelt, hogy a 'Dózsa György út felől' közelíthetjük meg a helyünket. Azonban mivel én még soha, Anyu meg nagyon régen nem járt a Puskás Ferenc Stadionban, persze, hogy rossz kaput találtunk meg, az Istvánmezei út felőlit. Itt kedvesen elmagyarázták, hogy sétáljunk vissza amerről jöttünk, majd balra, balra. Az úton belefutottunk két Vasas szurkolóba, ahol az idősebbik úr halkan megjegyezte a vele érkező fiúnak, hogy "Nézd csak, milyen meze van a hölgynek!".
Hirtelen besűrűsödő tömeg mutatta, hogy elértük a kaput. Táskaellenőrzés ("-Körömlakk van?"), jegykezelés, majd újabb táskaellenőrzés után ("-Parfüm nincs?" "-Mér' lenne?") bent voltunk és végre szemügyre vehettem a Stadiont. Elég lehangoló volt látni a szétrepedt, málló betont, és a kapcsokat, amik a stadion széthullása ellen kerülhettek fel... Egy kis standon nem messze olyan szurkolói sálakat árultak, amin a két csapat neve és címere, ill. a meccs minden adata szerepelt. Ez lett az első szurkolói sálam. Mivel fogalmunk sem volt és kívülről semmilyen táblán nem találtunk rá utalást, hogy merre lehet az 'N jobb' szektor, a szélső lépcsőn indultunk el felfelé.
Hét óra előtt pár perccel már a szektorunk fölött álltunk. A futópályán felállított színpadról hangos zene szólt, és még nem sokan lézengtek a stadionban. A büfében fél liter jeges teát és két perecet vettünk, és megközelítettük az ötödik sort. A jegyet (július 26-án) a Libriben vettük, ahol egy sablonos térképen választottuk ki a helyünket. Fölöttünk már minden hely foglalt volt ezért az ötödik sor szélét szemeltük ki. Ezért kicsit meglepődtünk, mikor a 16-17-es helyeket elérve a szektor közepén találtuk magunkat. (Mellettünk az 'O bal' szektort nem osztották ki.) A pálya innen tűrhető távolságban volt, a gólvonaltól enyhén hátrébb ültünk, tehát jó látási viszonyok ígérkeztek. Önkéntelenül összehasonlítottam a Puskást a Camp Nou-val, ami alapterületre kisebb nála, nincs futópálya és nem látszanak be a Stefánia házai sem, de a piros-fehér-zöld színek miatt mégis gyönyörűnek láttam a Stadiont. A meccs előtt az érkezőket az UFO együttes ill. Kelemen kabátban hivatott szórakoztatni, meg valami lenge öltözékű lányok ill. hasonló DJ is fel-feltűnt a színpadon. Elégedetlen mormogások jelezték körülöttünk, hogy nem csak nekem nem tetszett a műsor.
A B-közép tagjai az O-szektorba váltottak jegyet, hamarosan érkeztek az ismerős arcok, köztük Ádám és Anett. Üdvözölték Kiss Ádámot, én meg orvul lefotóztam őket.
Odaálltam a két szektort elválasztó kerítéshez, észre is vettek és odajöttek köszönni-beszélgetni. - Virág, ez nem Barcelona meccs lesz - így Ádám.
- Ó, csak Bojan miatt vettem fel - így én.
Valahogy megoldottuk a kerítésen át a puszi váltást.
- Kivel jöttél?
- Anyukámmal. - majd megkérdezte, hol ülünk, én pedig az egészsége iránt érdeklődtem.
- Nézd, nekik lehajtható székeik vannak! - mondta Ádám Anettnek. Jé tényleg, gondoltam, eddig nem is figyeltem. Majd Ádám kifejezte abbéli meggyőződését, miszerint majd én sok képet készítek.
- Hát, merülnek az elemek, de majd igyekszem - mosolyogtam. Azt már nem tettem hozzá, hogy két napja a Sugovicában fürdött a drága jó fényképezőm...
Beszélgetésünknek a Roma játékosok érkezése és az erre kitörő ujjongás hangja vetett végett.
Mikor a helyemre visszaültem, Anyu már vigyorgott. Bojan melegítgetett valahol a felezővonal környékén. Picit messze volt, de a mozgásáról azonnal megismertem.
- Életke - szakadt fel belőlem - Életke élőben! Már megérte itt lenni!
Ezt a nevet még valamikor másfél éve ragasztottuk rá, mikor csetlett botlott a meccseken és néha elszúrta helyzeteket. Gyorsan kattintottam is párat, több-kevesebb sikerrel, majd hagytam pihenni a gépet, mert már a meccs előtt is folyamatosan az üres-piros-akkut mutatta a sarokban.
Egyszer csak az felzendültek az Inno di Mameli taktusai és a közönség haptákba vágta magát. Az első sorban ült egy szőke pipi meg egy nála jó-húsz harminc évvel idősebb férfi, akik lassan kapcsoltak, és mikor leesett nekik, elkezdtek vihogni. Na igen, ilyen ez a szerelem... A magyar himnuszt Vastag Csaba adta elő (ezt az előttünk ülő jól értesült pár előre közölte), akivel addig nem is volt gond, míg a végén hozzá nem tette: "Hajrá Magyarország!" Kicsit mintha azt sem tudná, hová jött...
A kivetítőn bemutatták a játékosokat, Totti nevénél csak úgy zengett a Stadion. Mikor Bojanhoz (14) értek, enyhe lelkifurdalásom lett: a kivetítőt fotóztam, ezért nem tudtam megtapsolni... Friss szerzeménye a csapatnak, szólt az ismertetés. Nálam sajnos veszteségnek lett elkönyvelve, de hát ez csak nézőpont kérdése. A Roma edzője, Luis Enrique viszont már kapott tapsot tőlem is. A Vasas játékosait természetesen végigtapsoltam.
A meccs, ahogy várható volt, sajnos inkább a távolabbi térfélen játszódott az első félidőben. Alapból rossz a szemem, úgyhogy csak néha ismertem fel pár nevet, mint Totti vagy Heinze, de a legnagyobb hatást természetesen Bojan gyakorolta rám. A hozzánk közelebbi, tehát bal oldalon játszott és többször megmutatta sebességét, mikor egy-egy meredekebb labdát kellett elérni. Gyönyörű, halálpontos passzokat adott. Egy alkalommal kényszerítőzni próbált egyik csapattársával, a labdát odapasszolta neki és a kapu felé iramodott, ám vissza már nem kapta. Mert ez már nem a Barcelona. Itt nem így játszanak. Nincs csiki-csuki. Bojanon messziről is látszott, hogy azt a labdát ő visszavárta. Összeszorult a szívem, mert én csak tőle vártam a Roma gólját, góljait. Mindemellett mégis emlékezetes maradt a félideje, még kapufát is rúgott. A csapatok gól nélkül fordultak.
A B-közép természetesen kitett magáért, tőlük volt hangos a Stadion, hatalmas hangulatot csináltak. A dalokat én is énekeltem, és szépen lassan körülöttem is egyre többen szálltak be a biztatásba. Volt "Rrrááááá, haj-rá Vasas, haj-rá Vasas, hajrá Vasas", meg "Rudi bácsi, Rudi bácsi", "Mindent bele!", "Csak a Vasas, mindörökké, piros-kékek, álé-álé!" ill. "Va-sas az életünk, érted mindig útrakelünk, cé-lunk a győzelem, hitünk töretlen. Ó-ó, óoó, oó, ó-o-ó" (ez utóbbi a Gyöngyhajú lány dallamára). A szektor alsó soraiban, állva biztatták a csapatot az ultrák. Hamar előkerültek a molinók, szépen festett a tábor.
A szünetben valami idétlenség folyt a színpadon, nem is figyeltük igazán, de mikor már elkezdődött a meccs és ezt a becses előadó nem realizálta és tovább műsorozott, a közönség egyre hangosabb fütyülésbe kezdett...
A második félidőben Bojan a pálya túlsó oldalára, de az innenső térfélre, szóval egy hajszálnyival közelebb került. Közben időről-időre kattintottam néhány képet, majd pihentettem a gépet. Valamikor a 60. perc után Luis Enrique lehozta Bojant, így innentől fogva jobban oda tudtam figyelni Tottira és a többi római játékosra. Eszembe jutott, hogy tán illene és kéne róluk is fotót csinálnom, hiszen az életben nem látom őket többet valószínűleg.
Végül a fényképező a 87. percig bírta, ami szép teljesítmény. A Roma most erre az kapura támadott, a Vasasnak is voltak helyzetei, de a Roma mindig időben blokkolta a támadásokat. Sajnos látszott a különbség.
Az ultrák a második félidőben már nagyon belejöttek a szurkolásba. A mi szektorunkat egy biztonsági figyelte, a szomszédost tíz. Mikor görögtüzek gyúltak a nézőtéren, egy osztag vonult ki, ám egylőre kint maradtak, mert látták, hogy nem akarnak bajt a Vasas-drukkerek. Végre sikerült egy vödör vizet hozniuk, mert előtte mire odaértek, a tűz mindig elaludt. Az ismételt tüzek után biztonságiak végül úgy döntöttek, hogy benyomulnak a szektorba.
A válasz nem maradt el:
- Angyalföldi mindenki, aki nem az menjen ki!
Az egyetlen attrocitás egy Roma-drukker hölgyet ért, aki a kerítés innenső oldalán örült a Roma és Viviani góljának, ő meg is kapta a "Hazaárulót" pár vérmesebb szurkolótól, de végül csitultak a kedélyek. "Nem az a baj, hogy a Romának szurkolsz, de miért a Vasas szektorban?"
Valahol igazuk volt.
A mérkőzés eredménye végül a 0-1 lett, az egyetlen gólt egy megpattanó labda miatt szenvedte el a Vasas. Az AS Roma talán nem adott bele mindent, de Vasas remekül játszott. Persze jobban örültünk volna további gólnak, góloknak, de így is élmény volt. Jó ideig nem fogok hasonló csapatot látni, pláne nem Budapesten. Anyunak sem okozott csalódást az első "igazi" focimeccse, amit látott. A hangulat fantasztikus volt. A Stadion az esti kivilágításban pompásan festett. A lefújás után vastapsot kapott kis csapatunk, majd felharsant a tábor:
- Gyertek ide! Gyertek ide! - A csapat persze jött.
A végig mögöttünk ülő szurkoló hölgy ezen kissé elcsodálkozott:
- És jönnek!
Ekkor hátra fordultam, gondoltam nem veszi zokon ha hozzászólok:
- Mindig idejönnek - legalábbis én így emlékeztem eddigi, Fáy utcai meccseimről.
- Igen? Hát én most vagyok először focimeccsen... - mondta ő, aminek nagyon örültem, hogy éppen ezt a meccet tudta kiszúrnia.
- Nos, a Vasas egy ilyen családias klub - mert valóban az.
Barátnője szolid Vasas-drukkernek látszott, ő tájékoztatta időnként, például mikor megkérdezte, hogy a B-középben miért engedtek be valakit dobbal és ütőkkel, mikor tőle az ásványvizét elvették. Hamar kiderült, hogy ez a kapitalista világ már csak ilyen.
Végül eltekintettem a csapattal való pacsizás lehetőségétől, főleg, hogy az főként a szomszéd szektornak járt, megelégedtem egy széles vigyorral és tapssal.
Meccs után Ádámék kérdezték, merre megyünk majd, de még nem tudtuk. Nem megyünk akkor velük az 1-es villamos felé? Végülis, miért ne? Így hát négyesben indultunk a Stadionok villamosmegálló felé. Elég jó hangulata van - enyhe túlzással - fél stadionnyi szurkolóval hazafelé tartani. Idővel ritkult a tömeg, lassan szétszéledtek a Vasas és AS Roma mezekbe bújt emberek.
Mezem ellenére nem értek attrocitások. Egyetlen egy csúnya pillantást és pofavágást kaptam el egy Manchester United mezes kopasztól a Városkapunál, akiről lerítt, hogy nem ezen a meccsen volt. Hát, nézzen csak csúnyán, ha ez jól esik neki. Erről is csak az jutott eszembe, hogy a Barcelona májusban Bajnokok Ligáját nyert...
Utóirat:
Csak most, e sorok írásakor realizálom, hogy Bojannak ez volt a bemutatkozó mérkőzése a Róma színeiben! Vélhetően jobban a szívébe zárta Budapestet, mint a korábban az argentin válogatottban itt debütáló Messi, akit 2 perc után kiállított a játékvezető.
Vagy az is most jut eszembe, hogy ez volt életem első nemzetközi meccse.
Vagy hogy most jártam az eddigi legnagyobb stadionban amit láttam...
Pár link, amit itt-ott találtam...:
Ha már a 9-es mezszám nehéznek bizonyult, reméljük a 14-essel jobban megy majd neki.
Hivatalos: Bojan az AS Romához igazolt
Bojan: "A szívem mindig is a Barçáé lesz"
