Csütörtök volt, ha jól emlékszem. Valószínűleg a közgáz zéhámra igyekeztem, persze csak akkor, ha valóban csütörtök volt. Kissé ráértem, de inkább mivel metsző, hideg szél fútt, a buszozás mellett döntöttem. A jármű nemsoká meg is érkezett és én felperdültem rá. A busz éppen az ajtaját csukta, mikor meghűlt bennem a vér.
Az ajtóban álltam és innen kitűnő rálátásom volt az imént leszállt utasok távolódó alakjaira. Köztük is egy lendületesen mozgó uriemberre figyeltem fel. Hosszú, fekete bőrkabátja és rövid, ősz haja volt. Volt valami hátborzongató az egész megjelenésében. Egy pillanatig nem is tudtam hová tegyem... Aztán rájöttem: szakasztott úgy nézett ki, mint egy lidérc.
Megborzongtam.
• •
Pár nappal később szóbakerült itthon a téma, és miután elmeséltem Anyunak, ő így kontrázott:
- A leírás alapján vámpír is lehetett volna.
Van benne valami. Bár az Alkonyat elolvasása után meglehetősen másképp látom a vámpírokat - és a vegetáriánusokat - mint előtte. Nem tűnnek annyira ijesztőnek. Mi sem példázza ezt jobban, hogy rögtön a lájfszákingélienre asszociáltam, mintsem holmi fokhagyma-félő lényre.
Magyarán: jobban félek a lidérektől, mint a vámpíroktól.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.