Virágszál

No hát ez hosszú story lenne ha az elejéről kezdeném, szóval bele vágok inkább a közepébe. Java órán ültem és kellően unatkoztam, mivel ezt a tárgyat egyszer már végighallgattam tavaly. (Jó, hát nem árt megírni a ZH-kat, úgy könnyebb megcsinálni egy tárgyat!) Tehát FaceBook-oztam kicsit, amit nagyjából sosem csinálok a NIKen. Akkor jött szembe ez az írás. Fenn volt már vagy 5 perce mikor láttam. Jó volt a felütés, rányomtam a "Bővebben"-re, és bár hosszú volt, ráértem, szóval végigolvastam. 

"Tegnap olvastam egy idézetet, amiről eszembe jutott egy-két gondolat. Annyi idézetet, hozzászólást, írást olvastam, hogy a szerelem milyen nehéz, meg hogy mennyit kell küzdeni valakiért, és hogy ez bizony lemondásokkal jár, hogy mindenkinek változnia kell a másik kedvéért. Szerintem ez, így ahogy van, nem igaz. Persze, mindenki változik. De egyrészt nem csak a párja miatt, hanem amúgy is, másrészt, nem kell, hanem megy ez magától, már ha tényleg az igaziról van szó. Akkor semmit sem „kell” vagy muszáj. Lemondással jár? Miről? Vannak dolgok nyilván, amiket már nem tesz az ember egy komoly kapcsolatban, úgy gondolom viszont, hogy ezt egyáltalán nem érzi lemondásnak, és nem is az. A szerelmedért küzdeni kell… ezzel is vitatkoznék. Most nem arról beszélek, hogy betegség vagy egyéb ilyesmi. Nem erre gondolok. Hanem hogy az a férfi (vagy nő), akinek a szerelméért küzdeni kell, az nem a nagy ő. Szerintem legalábbis. Ezek mind gyerekes játszmák, amin persze át kell esni, már csak azért is, hogy tanuljunk belőle és tudjuk majd értékelni az igazán jót, de egy olyan kapcsolatban, amire azt mondom, hogy „ez már szerelem”, nincsenek ilyen játszmák. Egyáltalán nem nehéz egy ilyen kapcsolat. Talán innen lehet tudni, hogy Ő az igazi. Amikor egyszerűen csak szimpatikusak vagytok egymásnak, randiztok (és nem számít a gyorsaság, mindenkinek más az ideális), és egyszerűen jó együtt lenni. Ha nem azt érzed, hogy „de a hibáit is el kell fogadnom”, hanem azzal együtt szereted, ha nem érzed, hogy le kell mondanod bármiről is, amit szeretnél, ha együtt vagytok, és ha gond van, egymást támogatjátok és segítitek előre… És nem fájdalom, elmúlás, küzdelem, harc, hanem szerelem, szeretet, boldogság, kiegyensúlyozottság. Akkor ő a nagy Ő :)"

Írta: Solti Gabi Csillagszemű
Megjelent: október 30., 12:06, Facebook.

Természetesen magamra vettem. (Az ember csak saját magából tud kiindulni, mert senki mást nem ismer. Jó, lehet erőltetni, hogy lásd más szemével a világot, de az úgysem fog menni. Talán picit, de akkor az szerintem csak azt jelenti, hogy kicsit megértetted, elfogadtad a másik viselkedését. Ha meg te is úgy látod, akkor az már nem más szeme...) Aznapra randim volt megbeszélve egy teázóba. Legalábbis reméltem, hogy randi, ugyanis a szó nem lett kimondva. Szóval én úgy vettem. (És utólag visszagondolva, az volt.) Jó kis este volt, de ez egy másik történet. 

Nagyon jókor jöttek ezek a szavak. Ezt az írás olvasva rögtön az jutott eszembe, hogy én ezt az érzést mennyire nem ismerem, holott azt hittem igen, de aztán az első (és a fenti sorok írásáig egyetlen) barátom mellett bizony rájöttem: nekem nem jó. Nem véletlenül mentunk szét, még ha kissé viharosabban is, mint kellett volna. Az első pár hónap utána bitang rossz volt. Olyan dühvel vetettem magam a tanulásba, hogy meg is ártott szerintem. Nyárra erőt vettem magamon, leszigorlatoztam. Egész nyáron regényeket olvastam. Addigra már nem is érdekelt az exem. Nem haragudtam rá, csak egyszerűen nem érdekelt többé. (Úgy éreztem egy életre elég dózist kaptam már belőle.) A következő félévet már kissé csappant lelkesedéssel (nyárvégi fáradtság?) kezdtem, de azért boldogultam. Legalábbis úgy éreztem, ki fogok bírni 34 (amiből a 4. héten egy extra tárgyfelvétellel lett 37) kreditet...

Aztán Ricsi szeptembertől angol csoportot szervezett... A harmadik alkalomra elhívta egy volt osztálytársát. Rögtön első alkalommal szimpatikus volt. Majd jött legközelebb is. Én pedig elvesztem...