Virágszál

Egy csúnya esős napon, a főiskoláról - pardon, már egyetem vagyunk - hazafelé tartva megbeszéltem Anyuval hogy találkozzunk a Bécsi út villamosmegállóban. Valamiért szokatlanul feldobottnak tűnt, nem értettem és zavart. Egy hosszú nap végén voltam, fárasztó gyakorlatok sora után. Ő kedvesen érdeklődött, néztem-e az e-mailjeimet. Mikor tán kissé nyersen közöltem vele, hogy milyen fárasztó napom volt, elmosolyodott, de csak erőltette tovább. Kezdett érdekelni, mi ennyire fontos.
- Van egy jó meg egy rossz hírem. - mondta. Nagyon fáradt voltam, a fejem pedig fájt az időjárás miatt, de ennek nem tudtam ellenállni. Egy "jó hír"-t hallanom kellett, ezért erre lecsaptam.
- Kezdd a jóval! - közben pedig szórakozottan átvillant az agyamon, hogy ha nem valami Barcelonával kapcsolatos dolog, akkor abban mi lehet a jó hír? Mikor aztán láttam, hogy nem erre a válaszra várt, hozzátettem: - Vagy kezdd a rosszal, akkor a végére jut a jó.
- Rendben, tehát a rossz hír: megyek Barcelonába. Konferencia lesz és én képviselem Magyarországot.
"Mi van?" - gondoltam magamban. Nem értettem, ebben mi a rossz hír, erre vártunk nyolc éve, hogy a Gyár újabb konferenciát vagy továbbképzést tartson. Legalább neki sikerült! Anyu eljut Barcelonába. Ennek örültem, de nem mondom, irigy is voltam rá.
- Ha ez a rossz hír, akkor mi a jó hír? - kérdeztem rutinból.
- Az, hogy te is jössz velem!
- Mi?! - Hirtelen nem tudtam értelmesebb mondatot összerakni, ehelyett felugrottam a levegőbe vagy húsz centit.
- Igen, szóval ne csinálj programot június 14 és 16 között! Ugye, nincs vizsgád vagy ilyesmi?
- Mi? Vizsga? - azt hiszem nem voltam teljesen a földön abban a pillanatban... - Ja... nem, nincs vizsga... mindegyik vizsgával végzek... - pörgettem az agyamban a naptárat, de nehezen ment, mert betöltötték az agyamat a 2003-as nyaralás képei... - öö negyedikéig. Atyaég, el se hiszem!

Igyekeztem nem hagyni, hogy túlságosan magával ragadjon ez a hirtelen szerencsém, ezért a villamoson hazafelé szépen kifaggattam őt a részletekről. Kiderült, hogy a konferencia három napig tart majd és ezalatt egy Sitges nevű városkában lakunk majd, ami kissé délebbre van a tengerparton.
- És hogyan megyünk?
- Hát repülővel. Ezért holnapig dönteni kell, hogy Kriszta időben lefoglalhassa a jegyeket.
- Neked gondolom a Gyár fizeti a szállást meg gondolom az utat is...
- Neked pedig én.
Erre nemet kellett volna mondanom, de nem ment.
- Nem lesz túl drága? A repülőjegy nem olcsó mulatság...
- Ha időben lefoglalják, nem vészes. Meg is akartam kérdezni, hány órakor menjünk. Van három időpont, egy fapados és két Lufthansás.
- Válasszuk azt, amelyik legkorábban érkezik és legkésőbb indul! - vágtam rá és  jól esett látni, ahogy Anyu egyetért. Megkérdeztem körülbelül mennyibe kerül majd a három nap, a szállás, az út, aztán osztottam szoroztam és arra jutottam, hogy nekem minden pénzt megér Barcelona, de momentán éppen ennyim van és azt a szoba felújításra szántam.
- Majd én kifizetem, ne aggódj. Ez ajándék, tőlem neked. Ha már a Gyár volt kedves átvállalni az utaztatásom költségét, akkor kettőnkre, három napra már egész barátságosan hangzik ez az összeg, nem?
Kénytelen voltam egyetérteni. Jól hangzott. Nagyon jól. Felülkerekedett bennem a kisördög. Ezt nem lehetett kihagyni.

Miután a piszkos anyagiak megnyugtatóan rendezettnek tűntek, ráértem a programmal foglalkozni. A három nap korántsem tűnt olyan soknak, ha figyelembe vettem, hogy harminc kilométerre leszünk Barcelonától, ráadásul az első és utolsó nap felét elveszi maga az utazás. Pár héttel később felmerült bennem, hogy mi lenne, ha 15-én egyedül mennék be várost nézni? Először félelmetesnek tűnt az ötlet, de aztán néhány embert megkérdeztem és mindenki bátorított és megnyugtattak, hogyha Pesten nem raboltak el eddig, akkor ott sem fognak. Anyu is támogatott benne, hiszen ha most nem, akkor legközelebb mikor lesz rá lehetőség? Ez jó érv volt.

Megbeszéltem magammal, hogy előbb leteszem az összes vizsgát, majd utána nekiállok tervezgetni. Persze a fogaskerekek pörögtek az agyamban végig, újabb és újabb ötletek merültek fel, hová kéne elmenni, hová kéne visszamenni, mit vigyek magammal, mit hozzak... Aztán szépen lassan megnyugodtam, kezdett összeállni egy tiszta terv. Mire az utolsó vizsgán is túlvoltam, szellemileg annyira kimerültem, hogy nem voltam képes semmire sem összpontosítani. Ráadásul akkor köszöntött be a májusi monszun időjárás után az igazi kánikula és különben is úgy voltam vele, hogy majd hagyatkozom a 2003-as városismeretemre, a térképemre és az angol tudásomra. Egyszerre mindhárom nem hagyhat cserben.

Az utolsó héten a focivébé csoportköreinek első mérkőzéseit figyeltem és próbáltam túlélni a hőséget. Számoltam visszafelé a napokat és próbáltam felfogni, hová is készülünk. Szombaton délután aztán felfogtam végre, hogy már nincs sok idő. Leültem a géphez és megnéztem pár weboldalt, ahonnan próbáltam információkat gyűjteni, nehogy valami meglepetés érjen kint. Tájékozódtam kicsit a jegyekről, bérletekről, belépődíjakról, látnivalókról. Kiderült például, a kék villamos ebben az időszakban csak hétvégén jár. A varázslatos szökőkút sem adott műsort se hétfőn, se kedden.

Egy kis spirálfüzetbe felírtam a látnivalók nyitvatartási idejeit. Szerencsére észrevettem azt is, hogy a Casa Batlló, ami különösen érdekelt, éppen a látogatásom napján a szokásosnál előbb bezár. Tanulmányoztam a Bus Turistíc honlapját is, és láttam, hogy 2003 óta bővítették a szolgáltatásukat, így a régi kék és piros mellett immár egy zöld vonalat is üzemeltetnek. Nagyjából utánanéztem azoknak a látnivalóknak, amiket ez a vonal kínált, és úgy döntöttem, más dolgok jobban érdekelnek. Megnéztem, melyik látványosság merrefelé van és memorizáltam őket a térképen. A füzetbe kerültek a repülő-járatszámaink, a városi közlekedési jegyárak, a Renfe és Rodalies tarifák, valamint a számok nevei egytől tízig, spanyolul és katalánul. Kinyomtattam egy Rodalies zónatérképet, valamint Anyu keddi programját is.

Vasárnap Anyuval megbeszéltem az előző napi felderítéseim eredményét és egyetértettünk abban, hogy a számomra egy háromnapos bérlet lenne a legjobb megoldás, azzal ugyanis korlátlanul mozoghatok az első zónán belül és ebbe a repülőtér is beletartozott. A Bus Turistícot drágának találtam egy napra, ráadásul az nem visz el bárhová, a metró és busz azonban igen. Miután minden okosságot kiírtunk a füzetbe, elkezdődött a Szerbia-Ghána mérkőzés, amit nem akartunk kihagyni. A meccs után leszaladtunk boltba pár szendvics alapanyagért, majd a Németország-Ausztrália mérkőzés után rájöttünk, talán ideje pakolni. Körülbelül hajnali egyre végeztünk is vele, hogy aztán aludhassunk 4 órát.