Virágszál

Ma kissé nehezen ébredtem fel (illetve tegnap? csütörtök, az a lényeg), szóval 11:42-kor kelve éreztem, hogy a 12:35-ös órára nem fogok odaérni... Mindegy, bementem amikor sikerült, a vendég előadó showjának feléről le is maradtam, de hát "jobb későn, mint soha", mondotta. Szóval kb. délután 1-től 6-ig folyamatosan voltak óráim (mind a kettő, igazából). Előtte itthon még készítettem szendvicset, ezeknek egy részét magammal is vittem (mivel túl sok lett...), majd 17:50-kor rájöttem, hogy talán a Szabó Ervinbe nem kéne magammal vinnem őket, sem a Mélypontba az angolozáshoz... Szóval leültem valahol az F.03 és F.04 között és elmajszoltam őket. Majd elbattyogtam a leánymosdóba, majd felmentem a félemeletre és megittam egy Tiramisut. Miután így mindennel végeztem, elindultam volna nem túl nagy lelkesedéssel a Szabó Ervin Központi Könyvtárába, kibekkelni a következő másfél-két órát. Kilépek az iskola kapuján, ahol is a dél felé tartó irányban tumultus volt. Gondoltam megvárom, amíg eloszlanak az emberek, aztán indulok a vili felé - én aztán ráérek, Olivérről is van még mit olvasni - erre mintha hozzám beszélt volna a szembejövő...

Nézek ki a fejemből... "okosan"... Ezt a hangot ismerem...! De nem lehet NIKes, azt tudnám... De honnan? Ennyire nem lehetek leharcolva... Olyasmit mondott - holott a hang gazdájának egy korábbi (2004-es) alkalommal már mondtam, hogy "klasszikustól csak pontosan" idézek, mikor is éppen ő tőle ismételtem el szóról szóra valamit, de jelenleg már eléggé megkopott a memóriám eme remek készség kamatoztatásához, szóval csak nagyjából tudok idézni... - hogy itt ugyan estin már nem is lehet tanulni? Hát hogyne lehetne - gondoltam magamban, ismerek is estiseket, minden elismerésem az övék. De azért csak próbáltam sikerrel futtatni az arcfelismerő algoritmusomat... Piszkosul ismerősek voltak... De nem lehetnek NIKesek, és mégis, ismerem őket... És akkor beugrott...! Jóisten, hiszen ez Csordás Emil és Vezér Emese! Na kb. ennél a pontnál esett le konstansra az állam...

- Hát mi már nem is tanulhatunk itt? - ugratott Emil.
Dehogynem, basszus, csak épp nem tudok elképzelni olyan kockaságot, ami érdekelne titeket... - gondoltam magamban, majd hősiesen ennyit kinyögtem: 
- De... de... mm... mm.. miiiiiiiiit?
- Ejtőernyőzést!
- Jaaaaa! - és itt, mint aki megvilágosodott (mert amúgy erről rögtön beugrott a dolog), rávágtam: - Sziklaitól? - végre beugrott valami értelmes is... tudtam a választ már előre: 
- Igen! - mondta Emil, vagy ha nem pont ezt, akkor valami ilyesmit.
- Hű, ez tök jó...! - hebegtem.
- Nézd már, hogy megdöbbent! - állapította meg Emese, és rohadtul igaza is volt... Sosem gondoltam volna, hogy beléjük botlom a NIK előtt. Ráadásul milyen kevésen múlt. Ha nem szüttyögök a két szendvicskémmel, vagy a kávéautomatás Tiramisu-itallal, vagy nem a KK felé tartok...

Igazából mint a hülye, leblokkoltam és ezer dolog jutott eszembe hirtelen, hiszen egy ideje nem láttam őket, de Emil láthatta rajtam ezt az elég rendes lefagyást, mert rögtön mondta, hogy máris késésben vannak, 6-ra kellett volna odaérniük, és az már elmúlt. Az Aulában találkoznak Sziklaival. Mondok én 1 perce jöttem ki, akkor még nem volt ott, szóval nagy gond nem lehet. Azért bementem velük, hátha nem jött még le. Én meg ráérek (csak 20:15 környékén voltam hivatalos a Mélypontba). Miközben még az elképedésemmel küzdöttem, Emese kiszúrta, hogy Sziklai épp akkor ért oda a bejárathoz, mikor mi felértünk a lépcsőn. Kissé lemaradtam Emiléktől,  nem akartam én alkalmatlankodni... Pedig milyen jó lett volna kicsit beszélni velük... Hjaj.

Persze Sziklai rögtön felismerte őket, mint ejtőernyős növendékeit, szóval elköszöntem tőlük egy sommás "Sziasztok!"-kal, majd mielőtt Sziklai arcára teljesen kiülhetett volna a csodálkozás, hogy én tulajdonképp mióta is tegeződöm vele - amit amúgy nem teszek - (bár merem remélni, hogy az elmúlt 8 félévi NIKes tartózkodásom, ill. a múlt félévi PRUC [Processzorok utasításszintű kezelése] kurzus után halványan még rémlek neki, mint hallgató), gyorsan hozzátettem, külön az ő számára egy "Viszontlátásra"-t is. Hülyén jött ki, de ezt követelte az etikett.

A döbbenetemen azóta se tudok napirendre térni. Pedig Emilnél már semmin sem kéne meglepődnöm.