Ma munka ügyben be kell mennem a Jászai Mari térre, ezért úgy döntöttem, indulás előtt hajat mosok. Épp fésültem ki a gubancokat, és belepillantottam a fürdőszobai tükörbe. Hirtelen ezüstös villanást láttam. A pillanat törtrészére lemerevedtem, aztán megismételtem a mozdulatot. Ismét felcsillant valami. Nem akartam hinni a szememnek. Újra megismételtem, megint ott volt: pókfonál módjára lapult a többi sötétbarna közé egy üres, halott hajszál. Összecsippentettem a tincset és természetes fényen is szemügyre vettem a szálat. Valóban ősz volt. Pár perces küzdelem árán elválasztottam a szomszédaitól és kihúztam. A töve teljesen üres, fehér, de a vége még halványan barna volt.
Gondoltam ragasztok rá egy celit és ráírom a dátumot: "2010. VII. 7. - Az első ősz hajszálam". Alig húsz évesen. Azonban mivel nem volt időm foglalkozni vele, gondoltam majd ha végeztem a hajmosással, elteszem. Letettem az asztalra, a szemüvegem szárára. Mikor azonban a hajmosásból és fürdésből visszajöttem, egy pillanatra elfeledkeztem róla. Felkaptam a szemüvegem és kiigazítottam a fülem mögül a hajam. Aztán rájöttem, hogy hol hagytam az ősz hajszálat. Gyorsan felkaptam a zseblámpát és öt percig kerestem az asztalon, a földön, a fürdőköpenyemen... de csak sötétbarnákat találtam, ez a sunyi fehér nem került meg.
Megviccelt a kispajtás. Előbb ledöbbent, aztán eltűnik. Számítottam rá, hogy egyszer megőszülök. De még nem. Nem ma. Nem most. És most itt ülök, írom ezt a bejegyzést és bosszant, hová tűnt ez az alattomos szál. Mert láttam, az nem vitás. Eltűnt. Mintha azt mondaná: "Figyelj oda kicsit jobban, kisanyám! Most a frászt hoztam rád, de ez talán rádöbbent, valamit nem jól csinálsz! Én szóltam, de most megyek. A többi rajtad áll!".
De hisz, tudom én, hogy valami nem stimmel. Ez a gondom évek óta, hogy valami nem stimmel. De mi? Mi nem stimmel? Ezt nem mondta meg, én meg nem tudok rájönni, mit kéne változtatni.
Talán azt akarja, felejtsem el. De ahol egy volt, ott előbb utóbb lesz több is...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.