Mióta főiskolára járok, odaszoktam ebédelni Anya munkahelyére. Az ötből három napomon olyan az órarendem, hogy megtehetem. Így elég sokat lógtam ebéd előtt, után, (neadj'isten) helyett a Po-Hu-ban. Nem tellett sok időbe, hogy valaki megkérdezze, nem segítenék-e be az irodában, akár csak idénymunkában. Ez az. Miért ne?
Szerződtem a diákszövetkezettel, amelyikkel a Po-Hu kapcsolatban áll. A diákszövetkezetnél a Po-Hura hivatkoztam, a Po-Hunál meg a diákszövetkezeti ügyintézőre. Nem volt 10 percnél több egyik sem. Na jó, talán a szerződés kitöltése...
Így hát, dolgozó ember lettem.
Diákmunka, órabérben, de az enyém. Munkaköröm szerint irodai kisegítő vagyok. Dossziézás, válogatás, adatrögzítés. Ilyesmiket csinálok. Tetszik, mert nem fárasztja le az agyam.
Első munkának kiváló. Mivel egy irodában vagyok Anyával, és már évek óta ismerem az összes kollégát, csak úgy röpül a munkaidő. Kedden is csak leültem, dolgoztam kicsit és már mentünk is ebédelni. Késve. Azért előadásra még beértem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.