Virágszál

20-án kedden lidérces álomból ébredtem. Ébredés után egyszerűen csak meredtem magam elé és néztem a lassan kivilágosodó plafont. Nagyon lassan múlt az álom hatása.

Ilyen szörnyű napotok sose legyen, mint az álombeli énemnek. Pedig szépen indult a napom. Sütött a Nap, csiripeltek a madarak és aznap estére jó meccs ígérkezett. Szedelődzködtem és elindultam az iskolába. Kissé késésben voltam szokás szerint, ezért igyekeztem kilépni. A metroban az ellenőrök persze megfordíttatták a diákigazolványom, így mire a peronra leértem, pont elhúzott a szerelvény. Onnantól persze mindent lekéstem, de ez megalapozta a hangulatom.

Az iskolában fél perc alatt hajbakaptam a barátnőmmel, akinek valami megmagyarázhatatlan problémája volt. Mikor egy másik barátomhoz fordultam, hátha ő érti, ő csak vállalt vont és közölte, hogy neki most órára kell mennie. Felbaktattam hát órára, ahol kiosztották az előző héten írt zéhákat. Karó lett. A tetejébe még röpzéhát is írtunk. Óra végén pedig jött egy bejelentés, ami a megajánlott szoftverszigóba vetett reményeimet adta át a múltnak.

Miután több órám nem volt, dolgozni indultam. Ott legalább kapok pénzt. Anyának el kellett valahová ugornia egy rövid időre, ezért rámbízta a határidős munkáját, amit a főnöke rábízott. Ez bőven a diákmunkástól várhatóan teljesíthető szint fölött volt, de úgy tűnt, fog menni. Aztán mikor egyedül maradtam az irodában, a rendszer lefagyott. Na mondom, nem esünk rögtön kétségbe, le kell hívni valakit az informatikáról. Ezt tettem. Le is jött egy srác, aki mikor meglátta a helyzetet, teljesen ledöbbent és közölte, hogy eddig azt hitte, ilyen hibát nem lehet előidézni. Aztán míg ő lent volt, fönt kiakadt a központi szerver is és pechünkre épp az ő szaktudása hiányzott ahhoz, hogy megjavítsák. Pár dühös főnöki telefon után kiderült, honnan ered minden bajok forrása, így a cég gyengédnek épp nem nevezhető hangnemben megkért, hogy a jövőben kíméljem meg őket a munkámtól.

Ekkor elindultam haza, de Anyu még ottmaradt tüzet oltani. Viszont nekem szükségem volt valakire aki végighallgat. Azonban bárkit próbáltam elérni, mindenki lerázott. Mindenféle csipcsup indokokkal tették mindent.

Hazabattyogtam hát, gondoltam emmám majd msn-en meghallgat. Nem volt sehol, aztán hirtelen megjelent, de csak hogy elmondja, nem fog többet jönni msnre, mivel csak velem beszélgetne és erre neki nincs ideje. Ez ütött. Megköszöntem neki, amit eddig értem tett.

Gondoltam ha már ilyen sok szabadidőm lett hirtelen, akkor leülök bepótolni az esedékes lemaradásaimat. Nem haladtam vele, ezért ráírtam egyik főiskolás barátomra, aki mindig segít ha kérem. Ő persze kikérte magának, hogy ő mindig segít, de ez egyoldalú, szóval legyek olyan ügyesokos és oldjam meg egyedül. Mondtam, hogy ez talán azért lehet, mert ő előrébb jár már a tárgyakkal, erre közölte, hogy mindegy, ő most különben is megy.

Mikor tehát láttam, hogy a tanulással sem fogok haladni, gondoltam leülök és olvasok kicsit, míg még világos van. Haladtam is 3 oldalt a könyvvel, mikor éktelen zajt hallottam, majd kiugrott a szívem. Valaki nekiejtett valamit radiátornak, pont alattunk. Azért folytattam, de onnantól fogva folyamatos kopácsolás, fúrás, püfölés hangját hallottam folyamatosan. Nem hittem el, hogy délután kell nekiállni lakást felújítani.

Letettem a könyvet és lementem a boltba bevásárolni. Mikor visszaértem, már elmúlt nyolc óra, de a ricsaj tovább folytatódott. Mondom lemegyek és megkérem, hogy ugyan csendesedjék már el, benne van a Házirendben is... A kettővel alattunk lakóról volt szó, résnyire nyitotta az ajtót, majd kis türelmet kért. Vártam.

Majd kinyílt az ajtó és egy hatalmas kést szorongatott vérbenforgó szemekkel és közölte, hogy van két másodpercem hazatakarodni. Ettől persze nemhogy elfutni, de megmoccanni se tudtam hirtelen, szóval dühbegurult és rámrontott. Az utolsó pillanatban mégis el tudtam szaladni, ő viszont elhagyta a papucsát. Míg visszalépett belé, kis lépéselőnyt szereztem, felszaladtam a két emeletet és megpróbáltam kinyitni a rácsot, mert perszre akkurátusan bezártam. Elejtettem a kulcsot, rögtön fel is kaptam, de nem voltam elég gyors, már hallottam a trappolást. Utánam jött.

Láttam, hogy a lakásba bejutnom reménytelen, így fejvesztve menekültem a tetőre. Sötét volt, így a környező házakből sem látta senki, hogy egy késes őrült kerget a tetőn. Elkezdett szónokolni, hogy neki ma irdatlan rossz napja volt, és bizony az én érkezésem volt az utolsó csepp a poharában és most lakolni fogok. Ekkor épp a konyha ablakok aknájának két oldalán álltunk. Tudtam, hogy ennyi volt, ő van közelebb a lejárathoz, meg amilyen ügyes vagyok, biztosan hasraesem útközben.

Ekkor csörrent meg a mobilom. Egyik barátnőm volt, hogy nincs-e kedvem moziba vele. A késes a szája elé tette az ujját, és megfenyegetett, hogy ha csak egy apró célzást is hall, megnézhetem magam. Mégis megpróbáltam rögtönözni, nem akartam a tetőn meghalni. Megmondtam a barátnőmnek, hogy mostanában túl sok gyilkolászós filmet láttam már. Erre ő megsértődött és közölte, hogy ő azt hitte, csak vele járok moziba, márpedig mi inkább vígjátékokat szoktunk nézni. Kétségbeesetten hallgattam, ahogy az utolsó reményem is elszáll...

Letette. Ottmaradtam kettesben az őrült késessel a tetőn, a sötétben. Odamentem a tető szélére. Gondoltam inkább leugrom, hátha túlélem, mintsem hogy felaprítsanak. Ekkor azonban emberünk, látva a fix elhatározást a szememben, hirtelen megtorpant. Ledobta a kést az aknába. Megfeszítettem az izmaim, ugrásra készen. Ő meg csak araszolt egyre közelebb. Nem mertem leugrani, így végül elkapott lerántott a tetőre, el a peremtől. Azt hittem puszta kézzel ver agyon.

Ehelyett szorosan átkarolt és elkezdett megnyugtatni. Hogy ő nem is akart engem bántani. Nem értettem, hogy mire mehet ki ez az egész, de addigra már leblokkoltam. Hogy ő nem is lakik ebben a házban. Igazából sosem járt még itt, és hogy ő egy színész, aki felkértek, hogy játsszon el egy szerepet. Hogy nyugodjak meg. Nincs semmi baj... Mikor látta, hogy teljes sokkban vagyok, felhívott valakit a mobilján. Megkérte, hogy siessen és a szavai alapján rájöttem, hogy valamelyik ismerősömet hívta fel.

Kiderült, hogy a jópár ismerősöm - anyám, a legjobb barátaim, az iskolatársaim, a tanár sőt még a BKV-ellenőr is - összefogott egymással, hogy előidézzék életem legrosszabb napját, hogy utána rádöbbenjek, lehetne sokkal rosszabb is.

Mikor megértettem, hogy nem fogok aznap este a tetőn meghalni, kitört belőlem a hisztérikus zokogás. Mivel nem volt ott senki más, hát átöleltem a késes-gyilkosból visszavedlett színészt, és legalább két óráig nem voltam hajlandó elengedni, miközben ő azt mantrázta a fülembe, hogy mennyire sajnálja, és ha tudta volna, hogy így reagálok, nem fogadja el ezt a munkát... Még akkor sem engedtem el, mikor már megérkeztek a barátaim, hogy megnyugtassanak, nincsen semmi baj. Órákig voltunk még a tetőn, egy tapodtat nem bírtam mozdulni.

Szépen mindenki elmondta a részét az összeesküvésben. Kiderült, hogy nem lett karó a zéhám, nem buktam el a szoftverszigót sem még, nem tettem tönkre a céges hálózatot... A barátok elmondták, hogy nagyon nehezükre esett azt mondaniuk, amit mondtak, de rá akartak döbbenteni, hogy a világ lehetne sokkal rosszabb is, mint amilyen, és ideje erre rájönnöm végre. Alig bírtam elhinni, hogy ilyen megátalkodottan összefogtak ellenem, akikben megbíztam. Nem tudtam eldönteni, hogy haragudjak-e rájuk, amiért majdnem leugrottam a tetőről a nap végén, vagy hálás legyek, amiért most érezhetem, milyen jó, hogy mégsem ugrottam le.

Végül nem derült ki, kinek az ötlete volt a dolog, mert éppen akkor ébredtem fel.

Ébredés után csak a sokk utóhatása maradt meg, illetve a rettegés emléke, amit a vérbenforgó szempárba nézve éreztem. Senkinek nem kívánok ilyen reggelt. Beletelt kis időbe, mire megnyugtattam magam, hogy akármennyire is borzasztó egy nap volt, de csak álmodtam. Reggel pedig azzal az érzéssel indultam el az iskolába, hogy nem fogok meghalni. Ma biztosan nem. Legalábbis nem a tetőn. Nem egy őrült keze által.

Ha valaki korábban azt mondja, hogy egyszer ezt fogom gondolni, hogy ennek tudok örülni, szolídan körberöhögtem volna. Még szerencse, hogy senki nem viccelődött ezzel, mert szerintem azon nyomban elsírtam volna magam.