Namost. Soha nem voltam közkedvelt blogger, ami nem csoda. Azért lássuk be, annyira nem írok jól, még ha van is az a 2 azaz kettő ember, aki így gondolja. Tudom, nem reprezentatív a minta, de a nemek egyenlően oszlanak el közöttük, s talán ez biztató lehet. Már a jövőre nézve, teccikérteni.
Ezidáig nem éreztem késztetést, hogy például megkérdezzem hömpölygő tömegként új posztokat követelő olvasóimtól a véleményüket. Akármiről. Igaz, ez zömmel fordítva sem jellemző, nem szoktam kommentezni másoknál, már teccikérteni, ha ők kérdeznek valamit, de ennek egyszerű okai vannak. Igazából úgy lenne a legjobb, ha most példákat is hoznék, de fázik már a lábam, ezért hamar mennék már a takaróba beleburkolni szegényt.
Tehát:
ad 1) Abszolút nincs véleményem az adott témáról. Előfordul.
ad 2) Előttem leírtak már mindent, és az ismétlés ez esetben nem a tudás anyja.
ad 3) Pusztába kiáltott szó lenne minden billentyű leütésem. Nem kell sokat keresni az ilyet.
Most azonban változott valami. Bennem. Valahogy érzem. Jönnek az ötletek, de sose veszem rá magam, hogy posztot is gyártsak köré. Egy része szépen lassan elfelejtődött, elavult. Meg hát van egy rakat történet, amit le kéne írnom, de lusta vagyok, és tudom, hogy sokan nem fogják olvasni.
Van az asztalomon egy 2008. szeptember 19., 19:03:18-kor létrehozott blogba.txt nevű örökbecsű. Igen, kiskockának a vindózos asztalán van a cetli. Ebben leírtam magamnak pár lehetséges bejegyzés-címet. Mondván, ha lesz időm, akkor úgyis megírom hamar. Nos a fájl idén októberben volt utoljára módosítva, mikor egy linket belemásoltam, nyilván arról is írni akartam. Meg is nézem, mi az, mert már elfelejtettem.
Hehe, ez jó. Az urbanista blogon találtam és jót nevettem. "Két darabos puzzle rossz megoldással." Persze akkor sem kommenteltem. Hiszen egyértelműen no comment. Nem tollaskodom idegen ékekkel szóval tessék kettyenni. Ezzel talán meg is van az első, idegen blogban található idegen posztra irányuló linkem. Yes.
Visszatérve a blogba.txt-re, öt cím sorakozik benne, szigorúan tökösszevissza. Három az iskoláimra vonatkozik, egy a hobbimra, a maradék pedig egy furcsa egybeesésre, mikor két napon belül voltam esküvőn és temetésen is. Akkor azt gondoltam, ezek érdekes témák, de mivel azóta sem íródtak meg, lehet, hogy tévedtem? Meg hát ki akar ismeretlen emberek temetéséről vagy egybekeléséről olvasni? Ugyehogy. Az iskola meg nyilván megint csak annak érdekes, aki odajárt / oda fog járni. És butaság volna azt hinni, hogy ma ugyanazt gondolom a Könyvesről, mint egy éve, mikor elektronikus papíromra vetettem: "Könyveses vagyok". Nyilván ma sem gondolok homlokegyenest mást, de az eltelt másfél év kénytelen-kelletlen hatással volt rám. És eredeti célom a blog indításával éppen a pillanatnyi érzéseim megőrzése volt. Vagy lett volna. Hiszen ezek már elvesztek. Talán idejében rá tudom venni magam, hogy megírjam. Sosem késő.
Az öt címhez pedig most hozzáveszek még egyet. Ez egy számomra kedves történet és hát az egómat is simogatja kellőképpen, szóval szerintem a most felvitt címet látjátok majd először a fentiek közül. Tulajdonképpen már rég megírhattam volna, de vártam valamire. Aminek most jött el az ideje. De mindent sorjában. És éssel meg devel nem kezdünk mondatot.
Ha ezt elolvasod, kérlek írj egy kommentet, hogy lássam, hány végtagomon számolhatom meg az olvasótáborom! Mert ha többen vagytok, mint 24, akkor külső segítséget is be kell vonnom!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sternovszky_ágnes 2009.10.22. 21:38:19
Egyébként eleinte én is így csináltam, hogy jó előre megírtam a posztok címét, meg hogy miről fog szólni, csak aztán rájöttem, hogy úgysem azt fogom írni...
A másik meg, hogy úgysem fog valóban mindenki írni hozzászólást, aki olvassa a posztot, mert van olyan, aki nincs is bejelentkezve (csak pl google-ban meglátja, és rákattint, ilyenek...) de sebaj: a lényeg: engem beleszámolhatsz az olvasóid közé
sternovszky_ágnes 2009.10.22. 21:44:07
Lothril 2009.10.22. 22:06:30
Téged számoltalak, a kérdés a személyeden kívüli körre vonatkozna.
Névtelenül nem lehet kommentelni?
Kiscicoid 2009.10.27. 08:28:55
Amúgy nem vagyok sokat neten, de itt történetesen jártam.
V.Virág
Lothril 2009.10.28. 08:21:45
Remélem elolvasod: jól esett a kommented, az meg pláne, hogy emiatt regiszráltál! :)
Vigasztaljon, hogy nem én nyúltam le a kisvirágokat. :D
Kiscicoid 2009.10.28. 17:05:26